ÁLLATKÍNZÁS MINDENHOL
2005.09.20. 10:33
Egy szerencsétlen csíkosmókus története, és a röhögő magyarok. Avagy mi is folyik állatkereskedés címen. (Rövid változat)
Múlt vasárnap a Pécsi Vásárban borzasztó dolgot láttam!!! Egy tibeti csíkos mókus egy körülbelül 8x8x13 cm-es pici rácsos dobozba volt bezárva!!! Szegény, meg sem tudott mozdulni, csak állt. A hely olyan kicsi volt, hogy meg sem bírt fordulni, sőt, a farkát kinyújtani sem. Látszott rajta, hogy már sokat volt így, és elég szomorúnak tűnt, ami nem is csoda. Csak állt, mereven. A párom megkérdezte, mennyi a mókus. 15000. Persze legalább két-három éves lehetett, és nem tűnt valami egészségesnek. Én meg: „Szegény mókus! Meg sem bír mozdulni…” Be sem fejeztem, az eladó röhögni kezdett: „Ekkora helyen, hogyan mozogna? Ha-ha-ha!”, azzal felkapta a mókusos dobozkát, és pördített rajta egyet (amiben a mókus cigánykereket hányt). Jellemző a magyar népre (már bocs), de a körülöttünk állók is röhögésbe kezdtek („ha-ha, hogyan mozogna”). Nagyon-nagyon elszomorodtam, ugyanakkor dühbe gurultam: „Nem szabadna így tartani, ez ÁLLATKÍNZÁS!”, de a párom elhúzott (mert mondtam volna durvábbat is – ill. legszívesebben elvettem volna tőle szerencsétlen állatot), a népek pedig hahotáztak tovább. Nem tudom: ők nem fogták fel, vagy élvezték, hogy azt a mókust éppen kínozták???
Rengeteg állatkínzást tapasztalok minden nap. Az állatkereskedésekben, ahol zsúfolásig tömnek amúgy is apró ketreceket nagy mozgásigényű állatokkal (pl. papagáj), ahol az állatnak kifogyott az itatójából a víz, és kaparja a rácsot, nyöszörög, hogy régóta szomjas, ahol kiteszik a kirakatba, a tűző napra, mindenféle kuckó nélkül őket, stb. Az állattenyésztőknél, a vásárokban, és gyakran a gazdijuknál is, akiknek állítólag ők a kis kedvenceik. Ez ÁLLATKÍNZÁS!!! Magyarországon miért nem büntetik? Hiába hoztak állatvédelmi törvényt, ha bárki úgy kínoz, ahogy éppen kedve szottyan. Miért nem törődik senki velük? Mennyi örömöt hoznak az életünkbe, és nincs senki, aki megvédené őket?
Remélem aki elolvassa ezt az írást, egyetért velem. És remélem, hogy elolvassa valaki olyan is, aki talán tehet értük valamit. Akinek van ötlete, hogy akár mindannyian összefogva, hogyan változtathatnánk meg Magyarország gondolkodását. Várjuk véleményeteket erről a dologról, és hasonló rossz tapasztalataitokat bármilyen állatokkal foglalkozókról. Szeretném ezeket a rossz tapasztalatokat mind feltenni ide, hogy valaki végre ébredjen fel, milyen borzalmak folynak néhol. (www.befogadunk.gportal.hu e-mail: befogadunk@freemail.hu)
|