Már régóta szerettem volna egy kisállatot. De a szüleim nem engedték. Minden nap álmodozva nézegettem hazafelé menet az iskolából a kisállat-kereskedés kirakatát. Tele volt édesebbnél édesebb állatkákkal. Mindig nagyon szomorúan mentem tovább. De a szüleim hajthatatlanok maradtak. És egyik nap megtörtént! Hazafelé menet, mint szoktam, megálltam az előtt a bizonyos kirakat előtt. És szemem valami nagyon aranyoson akadt meg. Ő volt az!!! Szerelem első látásra. Ilyen aranyosat még soha nem láttam! Rögtön be is mentem a kereskedésbe, és kifagattam az eladót, hogy mi kell egy ilyen állat tartásához. Elmondott mindent! Persze továbbra is csak álom maradhatott, hogy egyszer állatom lesz, hiszen, mint kiderült, kellene neki akvárium, meg alom, stb… Otthon hiába néztem körül reménykedve, hátha találok ilyet. Persze nem volt. Szomorkodva teltek napjaim. Mindennap bementem a kereskedésbe, és simogattam a malacot. Az eladó megengedte. Közben gyűjtöttem a pénzt. Amit szüleimtől reggelente kaptam, hogy ebédet vegyek rajta, mind félretettem, és éheztem. Szerencsére az egyik barátnőm mindig adott a sajátjából, mert elmondtam neki, milyen nemes cél vezérel. Persze a pénz nagyon lassan gyűlt. És egyik nap rámköszöntött a szerencse! A barátnőm, aki megosztotta velem ebédjét, kapott egy akváriumot a szüleitől. Viszont ő nem akart állatot tartani, és mivel engem is sajnált már régóta az állat miatt, nekem adta. Cserébe persze én is adtam neki valamit. Szóval a legdrágább meg volt! Rohantam is az állatkereskedésbe, mivel volt annyi pénzem már, hogy megvegyem a malacot. És mi történt??? Nem volt ott!!! Belém csapott a villám, szinte összeestem! Könnyekkel a szememben futottam be a kereskedésbe, és szinte követeltem a malacom!!! Az eladó persze hangosan fölnevetett: „Hiszen ott van!”. Szegény, csak bevette az ablakból, hogy másik állatot tegyen oda. Megvettem Mazsolát, így neveztem el. Az almot ajándékba kaptam hozzá. Már csak be kellett mutatni otthon. Szerencsére szüleim még dolgoztak, mikor hazaértem. Megcsináltam Mazsola helyét, és egy kevésbé feltűnő helyre tettem. Kapott enni, inni, ahogy az eladó elmondta. Aztán hazajött anya. Megmutattam neki. Persze nagyon mérges volt rám, és azt mondta, majd a papával megbeszéljük, hogy mi legyen az állattal. Nagyon féltem a vacsorától. Elmondtuk a papának, hogy mi van. Ő is nagyon leszidott. Végül azt mondta, hogy már kezdek nagylány lenni, és tehetünk egy próbát. De nekem kell takarítani, etetni, meg minden. Persze, hogy beleegyeztem!!! Azt is mondta, hogyha egyszer koszosan találja a helyét, vagy gond lesz vele, mehet vissza oda, ahonnan elhoztam. De én tudtam, hogy nem lesz semmi gond.

Így lett enyém Mazsola, immár 6 hónapja élünk gond nélkül. És a szüleim is megszerették, főleg anya. Bármi lenne is, már úgysem mondanák, hogy vigyem vissza. Persze nekem ő a mindenem, és nagyon vigyázok rá!!!